Ahogy egy korábbi cikkünkben már tudósítottuk, februártól kezdődően a Román Madártani Egyesület, az Al. Borza Botanikus Kerttel közösen, egy új projektbe kezdett, melyet a Polgár-Társ Alapítvány és a Tusnád Ásványvíz Rt. támogat, „A városi biodiverzitás iránti érdeklődés erősítése Kolozsváron” címmel. A tavasz közeledtével az odúk kihelyezése az első tevékenység, amelyhez a szervezők önkéntesek segítségét várják. Február 26.-án, pénteken 10 órakor a Mikó-kertben, a Biológia-Geológia Egyetem épülete előtt, 27.-én, szombaton 10 órakor a Botanikus Kert bejárata előtt várják az érdeklődőket. Akkor is érdemes kilátogatni ezekre a helyszínekre, ha nem szeretnek létrára mászni, mert a szervezők függönyhálókat helyeznek ki a madarak befogására, így közvetlen közelről lehet megismerni a városi kertjeink, parkjaink madarait.
A városi élővilág sokfélesége több kolozsvári lakos figyelmét elkerüli, pedig ők is a rohanó városi élet részei, az egyre fogyatkozó zöld területek utolsó túlélői. A legfeltűnőbb szereplői ennek a bújkáló közösségnek a madarak, melyek fokozottan igénylik az emberi segítséget. Ezzel a program-sorozattal épp arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy egy kis erőfeszítéssel és leleményességgel hogyan segíthetünk szárnyas barátainkon. A fából készült mesterséges fészkelő odúk, melyek a Botanikus Kertbe és a Mikó Kertbe kerülnek kihelyezésre, segítenek majd a városunkban fészkelő madarak biztonságos szaporodásában. A különböző típusú odúk több madárfajnak is fészkelő helyet nyújtanak: széncinegének, rozsdafarkúnak, seregélynek, kékcinegének, barátcinegének, csókának, macskabagolynak. Egy érdekes meglepetéssel is szeretnénk szolgálni ennek kapcsán: egy madárpár által elfoglalt odúhoz apró kamerát szerelünk, melynek segítségével élőben lehet majd figyelni a szülők és fiókáik mindennapjait a projekt weboldalán. Az élő vetítés a Biológia-Geológia Egyetem épületében kihelyezett képernyőn is követhető lesz.
Április folyamán a „Madarak és fák napja” alkalmából kisiskolások segítségével cserjeültetési akcióval folytatódik a program a kolozsvári Központi Parkban, hogy rámutassunk: a különböző fásszárú fajok nem csak fészkelési helyet biztosítanak, de több madárfajnak is táplálékul szolgálnak. Ugyancsak a tavasz folyamán egy esszéíró versenyt is meghírdetünk „a madarak és az ember egy városban” témában. Már most lehet gyűjteni az ötleteket!
Ugyancsak koratavasszal, a fecskék visszatérésével párhuzamosan, szeretnénk elkészíteni a város fecsketérképét, lévén a 2010-es év a fecskék hivatalos éve. Akik füstifecskét vagy molnárfecskét látnak Kolozsváron, megfigyelésük helyszínét és időpontját beküldhetik az egyesületnek, az adatok felkerülnek a készülő térképre, a legbuzgóbb adatközlőket pedig fecskét ábrazoló polókkal jutalmazzuk.
Talán a „Fülemülék éjszakáját” fogják a legtöbben várni a tervezett programok közül: egy szép májusi estére a Botanikus Kertbe hívjuk nemcsak a természet-, de a kultúra kedvelőit is, hisz a zenéé lesz a főszerep. Egy szabadtéri szimfonikus koncert adja majd az alaphangulatot, melyet egy körséta követ, melyben a nászukat ülő madarak énekhangjait csodáljuk meg és próbáljuk elkülöníteni egymástól szakemberek segítségével.
A „Biodiverzitás Napján” az élővilág sokféleségére és ennek megőrzésére szeretnénk felhívni a figyelmet csatlakozva ezáltal száz meg száz más természetvédelmi szervezethez. Önkéntesek részvételével egy széles körű madárfelmérést tervezünk Kolozsvár zöld övezeteiben, mely által reális képet kapunk a városunkban élő madárfajokról és tömegességükről. A madarászok madárhálók kihelyezésével közelebbről is megismertetik a madarakat, ezért nemcsak szakavatott, de kezdő, tanulni vágyó madarászokat is szívesen várunk.
Keressenek minket, ha csatlakozni szeretnének programjainkhoz, vagy ha kérdéseik vannak. E-mail címünk: birdsofcluj@gmail.com, ideiglenes honlapcímünk: http://www.kolozsvarmadarai.wordpress.com, majd hamarosan a http://www.birdsofcluj.ro, illetve a 0264-438086 telefonszámon.